Ajánló: Lénárt Dániel 9. c

Rakovszky Zsuzsa Célia című családregénye sokféle családi kapcsolatot ábrázol, és ezeket rendkívül sokrétűen mutatja be. 

Rakovszky Zsuzsa Célia című családregénye sokféle családi kapcsolatot ábrázol, és ezeket rendkívül sokrétűen mutatja be. Érzékelteti, hogy mennyire nincsenek rendben ezek a viszonyok a mindennapokban. Az én olvasatomban ezt az bizonyítja, hogy olyanra is tudunk példát találni a műben, hogy a szülők, mikor távol vannak lányuktól, a címszereplő Céliától, úgy érzik, mintha ő nem is létezne: ,,És már-már biztos vagyok benne: egy fantomot üldözünk.”, mondják ezt saját lányukról.

2017-ben íródott ez a regény, tehát mai, egyszerű nyelvezeten olvashatjuk, mégsem „szaladunk át” rajta, ami talán annak köszönhető, hogy elképesztően valóságos, ami el van beszélve, többé-kevésbé mi is átéljük ezeket a sok szempontból nem teljes családi kapcsolatokat.

Ebben a regényben egy, kezdetben átlagos magyar férfi szemszögéből láthatjuk a mindennapokat, középpontba helyezve az emberekkel való viszonyokat. A regényben akadnak komikus elemek is, ezek főleg egy-egy, a munkahelyi életben betöltött szerep mintájára készült sablon bemutatásakor jelennek meg, amikor az elbeszélő gondolataiban olvashatjuk, hogyan figurázza ki ezeket a sablonszerepeket. 

A regény végig fenntartja az olvasó figyelmét: ezt részben maga a cselekmény eredményezi, hiszen egy teljesen kerek történetet olvashatunk. (E tekintetben Gabriel García Márquez Száz év magány című művével vonnék párhuzamot.) Középiskolás fejjel is maximálisan átélhető, ehhez talán az egyes szám első személyben történő elbeszélés is hozzásegít. Nekem külön tetszettek a beszélgetések, amik Célia és apja között zajlanak, mert nagyon részletesek, ezáltal sokkal jobban belelátunk ennek a kapcsolatnak a mélységébe.

A mű olvasásakor kíméletlenül szembe kell néznünk a valósággal: milyen is manapság a szülők és gyerekeik közötti kapcsolatok döntő többsége. Ma, amikor folyamatos munkahelyi elvárások miatt feszültek a szülők, néha elhanyagolják a családjukat és mindazon embereket és dolgokat, amik fontosak nekik. Ebben a pörgésben olykor-olykor elfelejtenek élni.

,,Nincs személyiségemnek szilárd magja, az érzéseim gyöngék és megbízhatatlanok, úgy jönnek-mennek bennem, mint valami forgalmas metróállomáson.”  Ezt a narrátor, Célia apja mondja magáról, és ebből is látszik, hogy mennyire benne van a regényben maga az elbeszélő és a személyisége, akárcsak egy lírai én egy versben. A fenti és ehhez hasonló metaforikus mondatok is érzékeltetik, a néhol fellelhető, Rakovszkyra jellemző lírai karakterjegyeket, a mű műfajának ellenére.

Azért is jó ez a regény, mert a főhős karaktere alaposan ki van dolgozva, és végigkövethető személyiségének fejlődése. Idekapcsolható több, az életben igen jelentős szereppel bíró beavatás, amin keresztül megy a főszereplő. Például ha nem is befejezetten, de beavatódik a családapa szerepbe, ezen kívül a súlyos következményekkel járó döntéshozatalba, mi több egy családtag elvesztésébe is.

Emellett az egyes leírások is világosak és élvezhetők. Ebben szerepet játszhat, hogy sokszor úgy érezhetjük, hogy kicsit elvontan vannak megfogalmazva, ami talán az elbeszélő sajátos gondolkodásának is köszönhető, ami szerintem legfőképp a párkapcsolatról és a családról való nézeteiben mutatkozik meg. Számomra a regény szerkezetének megtapasztalása is izgalmas élmény volt, mivel a mű első fele inkább egy családregényre hajaz, míg a második felét akár kalandregényként is olvashatjuk.

Elsősorban természetesen azért ajánlanám a középiskolás korosztálynak ezt a regényt, hogy élvezzék, és esetleg tanuljanak belőle, s főként hogy az irodalmon keresztül szerezzenek olyan tapasztalatokat, amelyekhez saját életükben szerencsés esetben nem jutnak hozzá.