Hábetler András műsora a tanév első Messzeringó-estjén minden igényt kielégített: egyszerre volt szórakoztató, elgondolkodtató, több művészi ágba bepillantást nyújtó, barátságos, okos és igényes.

Három Mozart ária mellett egy Donizetti ária és Tevje híres „Ha én gazdag lennék” kezdetű dala hangzott el a Hegedűs a háztetőn című musicalből – némi radnótis átalakítással. Mindet Köteles Géza kísérte zongorán – egészen remekül.

Az este gerince Mozartról, a meghaladhatatlan nagyságról szólt. Az első szám Papageno áriája volt a Varázsfuvolából, amolyan kedvcsináló (a régen érettségizett András talán nem is tudja, hogy az iskola egyik csöngőhangja épp innen való). A magával ragadó hang és színészi alakítás, mint Hábetler védjegyeként mindig, az egész estet jellemezte.

Aztán két olasz nyelvű operáról, a Figaro házasságáról és a Don Giovanniról esett szó. Szó is, hang is. A két ária mellé kapott a közönség bőséges ismertetőt az operák cselekményéről, a helyzetek és figurák időtlenségéről, az opera műfajának (illetve általában a drámának) hatásáról. És arról, hogy mi az, amit csak Mozart (és Shakespeare) tud az emberről. Mindezt remekül illusztrálták az elénekelt, eljátszott áriák (Figaroé és Leporelloé). A beszélgetés során arra is fény derült, mitől nehezebb és nemesebb Mozart operát rendezni, mint mondjuk Cimarosát vagy Puccinit (amit az est művésze szintén tett). Szóba került a Figaro házasságának Mozart korabeli cenzúrája – és egy mai, általa rendezett előadás némiképp hasonló helyzete.

Az amúgy orvosi végzettséggel rendelkező Hábetler András Donizetti Szerelmi bájital című operájából a kuruzsló, jó üzleti érzékkel is megáldott álorvos áriáját mint a fogyasztói társadalom egyik első megnyilvánulását énekelte és magyarázta.

A beszélgetés is elsősorban Mozart körül forgott. Mindenekelőtt arról vallott a vendég, hogy miért elengedhetetlen az opera műfaját új fényben fölmutatni a reménybeli közönségnek, ha az a cél, hogy e több mint 300 éves műfaj ne múzeumi polcokon porosodjék.

Az addigra igazi közösséggé vált közönség váratlan ajándékot is kapott a műsor végére: Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című versét, ami méltó párja az életigenlő és az élet végességét is mindig szem előtt tartó Mozart-zenének.