120 éves lenne József Attila április 11-én, 75 éves lenne Esterházy Péter április 14-én.

Idén tanárok válogattak verseket a költészet napjára (QR kód mögött ez olvasható).

Esterházy Pétertől az április 16-i holokauszt emléknapra gondolva álljon itt idézet.

„Néhány évvel ezelőtt, amikor egy ideig Berlinben laktunk, didaktikai családi kirándulást tettünk a két kisebbik gyerekkel Buchenwaldba, nem láttak még tábort, lássanak. Egy ilyen kirándulás szükségszerűen generál olyan mondatokat, melyek brutális közvetlenséggel mutatják az állandóan jelen lévő botrányt. Először menjünk fagyizni Weimarba plusz Goethe, és aztán a koncentrációs táborba vagy fordítva? Ez nem cinizmus, nincs mit csinálni. – A gyerekek nehezen bírták, többek közt azért is, mert ebben a táborban volt annak idején Kertész Imre, akit ők jól ismernek és szeretnek, mindent tehát evvel a konkrét rémülettel néztek. Amikor azután láttak egy hullaszállító taliga- vagy kordélyszerűséget, s annak aljzatán, szélén egy afféle vércsatornát, mert az európai racionalitás rájött, hogy a halottak eresztette lé problémát fog okozni, és a gyakorlatiasság, a hagyomány, a technika, a civilizáció ebben a kis elvezető csatornában, ebben a kicsi, de szellemes ötletben koncentrálódott, akkor ez, és nem a rettentő statisztikák, a sok millió halott, nem a megdöbbentő képek, hanem ez a kis horpadás indította el fantáziájukat – és a kisfiú, aki fegyelmezetlenebb és vadabb, idegesen csapkodni kezdett a karjával, mint egy nehéz madár, aki repülni szeretne, és fejét ingatva, lefojtott hangon, mintha gyűlölne valakit, ismételgette: Menjünk innét! Menjünk innét! Amire a nővére lesütötte a szemét, és kimondta a szerintem legfontosabb mondatot a holokausztról: Hová?

Hová, nincsen hová, minden itt van, és minden mi vagyunk.”