A zsúfolásig teli Díszterem hallgatósága három kivételes művészt hallgathatott péntek esete. Hallhatta és láthatta a kortárs irodalom és zene igazi egyéniségeit: Dés Lászlót, Parti Nagy Lajost és Závada Pál. Az írók olvastak, a zenész zenélt, a közönség pedig – jól hallhatóan - velük élt.

Egy író a színpadon, a másik oldalt, figyelve a kollégát, Dés László pedig végig a zongoránál. A fölállás is remek.

Závada Pál három nagysikerű regényéből olvasott fel részleteket: a Jadviga párnájából, A fényképész utókorából és az Idegen testünkből.  A művek az elmúlt mintegy 100 év magyar történelméből, a századfordulótól a 90-es évekig adtak ízelítőt; hol komolyan, hol ironikusan. A szerző hangján és arcán élővé váltak a hosszú és bonyolult mondatok éppúgy, mint a párbeszédek, naplóbejegyzések, levelek.

Parti Nagy Lajos Őszológiai gyakorlatok ciklusából (a Grafitnesz kötetből) és folytatásaként megjelenő új kötetéből olvasott föl, a közönség legnagyobb derültségére. A rontott-roncsolt-törmelékes nyelv, a Vajda János-, Ady Endre-, József Attila-, Radnóti-, Weöres-idézetekkel átszőtt versek a szerző látszólag szenvtelen, de értelmező felolvasásában igen jól szórakoztatta a közönséget, miközben nem lehetett nem arra gondolni, milyen törékeny és óvni való is mindennapjaink legfontosabb eszköze, a jóra és rosszra, valóságra és hazugságra egyaránt használható anyanyelv.

Dés László kötötte össze, tartotta egyben az estet, a szövegek közt és közé játszott. Hol a zongora billentyűin, hol a zongora húrjain marimba ütővel, hol a védjegyévé vált szaxofonon. Zenéje kapcsolódott az épp elhangzott szövegekhez, de csak ritkán konkrétan. Pl. Parti Nagy fehér bohócáról szóló szövege után cirkuszi zene is szólt; Závada Pál egy háborús regényrészlete után távolról megszólalt a haláltánc motívuma; de többnyire a zene a szövegek hangulatát vitte tovább, dinamika és ritmus értelmezte a szöveget, felhangok játéka mutatta az utat tovább, és az est csendes lezárása is tőle hangzott el.

Az est címe, Hármasban, egy fájó pillanatra nem volt igaz: Dés László egy rövid írás fölolvasásával emlékezett meg az együttesükből hiányzó Esterházy Péterre. A Fény, fény, fény című írás egy mondata az este mottója is lehetett volna: „nagy művek segítenek élni”.

A program lebonyolításáért immár jól bevált és remekül együtt működő csapat felelt: a Colossal a hangért és fényért, szülők a büféért, a jegyértékesítésért, a plakátért és jegyekért, a perecért, a süteményért, a radnótis tárgyak és a szereplők könyveinek-lemezeinek árusításáért; Láng György pedig az est alaphangját megadó zenei-irodalmi kvízért.