Felvételi jegyzék

A felvételi jegyzék a felvételi vizsgán elért összesített pontszámot, és az egyes tanulmányi területeken kialakult rangsorban elért helyezést tartalmazza.

Egy-egy tanulmányi területen minden olyan jelentkezőt rangsorolnunk kellett, aki azt megjelölte, és a felvételi eljárás minden részén részt vett. A rangsorban elfoglalt helyet az összesített pontszámok egyezése esetén a szóbeli felvételin nyújtott teljesítmény, majd a versenyeredmények (csak az 1+6 évfolyamos képzésre jelentkezőknél), végül az írásbeli vizsgán szerzett pontok döntötték el.

Minden felvételizőnek lehetősége van egy alkalommal módosítani a megjelölt iskolák és tanulmányi területek sorrendjét. Új iskola már nem jelölhető meg, de az eredetileg megjelöltek esetében új tanulmányi terület felvehető. A sorrend esetleges módosítása az Oktatási Hivatal honlapjáról elérhető KIFIR elektronikus adatkitöltő programmal előállított „módosító adatlapon” lehetséges, amit 2019. március 25-ig kell a győri Felvételi Központnak eljuttatni. A program a módosító időszakban, azaz 2019. március 21-22-én lesz elérhető.

Sok olyan felvételiző van, aki több tanulmányi területet is megjelölt, ezért több területen is szerepel a rangsorolásban. Mindenki legfeljebb egy tanulmányi területre nyerhet csak felvételt, így azok, akik a többi területen mögöttük állnak, ilyenkor egyet előre lépnek. Ugyanez történik akkor is, ha valamelyik felvételiző nem a mi iskolánkat választja elsőként, és máshová veszik fel. Ezért szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy csak azért, mert valaki a felvételi jegyzék szerint nincs az első 35-40 hely valamelyikén, nem érdemes az iskolák (tanulmányi területek) sorrendjét megváltoztatni. Változtatni csak akkor van értelme, ha a jelentkezési lap leadása óta megváltozott az elképzelésük, hogy melyik iskola melyik tanulmányi területe lenne gyermekük számára a legjobb.

azonosító vagy jelige összes pont (max. 200) rangsorban elfoglalt hely az adott tanulmányi területen
6100 angol-német 6200 angol-francia 6300 angol-orosz
72418990877 156 72 45 31
72536175377 160 49 ?? ??
72612109637 159 56 35 23
72623766652 171 ?? 9 ??
72624603722 152 91 58 ??
72626147676 156 ?? 47 ??
72626882305 167 ?? 17 ??
72628506253 170 12 10 6
72629264139 164 30 24 12
72629303433 152 90 ?? 39
72630089102 155 79 52 ??
72631812820 166 24 19 ??
72633120850 157 66 ?? ??
72633196788 157 68 43 ??
72633219318 173 8 4 4
72636360108 172 11 8 ??
72637943131 158 65 ?? ??
72637951465 156 73 46 32
72640337966 160 54 34 22
72640552159 162 43 29 18
72640572198 161 47 ?? ??
72641493796 174 7 ?? ??
72644075735 160 50 ?? ??
72644790417 152 89 ?? ??
72647757096 161 48 ?? ??
72652393091 165 26 21 10
72652873443 153 87 56 38
72654241428 167 20 ?? ??
72654253812 153 86 ?? ??
72654293658 153 84 54 ??
72655666960 179 1 ?? ??
72658381632 161 44 30 19
72660370037 146 103 ?? 43
72662068176 160 52 32 21
72662069164 170 14 12 7
72663019318 153 ?? 55 ??
72663472620 151 94 59 40
72663473780 165 29 23 ??
72667568158 162 39 27 16
72668014619 156 74 48 ??
72670527676 149 100 ?? ??
72670924003 150 97 ?? ??
72675641145 163 38 ?? ??
72676084690 175 6 ?? ??
72676100435 154 81 ?? ??
72677892411 170 13 11 ??
72679606995 162 41 28 17
72679971470 164 32 25 14
72680085498 168 18 14 8
72685624424 157 67 42 ??
72687640196 168 17 13 ??
72688295811 165 25 ?? ??
72697135058 177 3 ?? ??
72698996697 152 93 ?? ??
72700432794 165 28 22 11
72709011292 142 104 67 44
72712488658 158 63 40 28
72715799885 169 16 ?? ??
72715853907 161 46 31 20
72717299644 160 51 ?? ??
72720520310 175 5 ?? ??
72725538953 167 19 15 9
72730166821 158 62 39 27
72731303836 185 ?? 1 1
72731348346 164 31 ?? 13
72732873547 160 55 ?? ??
72733999795 163 36 ?? ??
72734037822 176 4 3 3
72734641096 166 23 18 ??
72734813047 164 35 ?? ??
72735107903 154 82 ?? ??
72737088404 164 34 ?? ??
72737174039 156 75 49 33
72737842140 154 83 ?? ??
72738719446 172 ?? 6 ??
72743451976 148 ?? 64 ??
72749055658 155 80 53 36
72749887584 167 ?? 16 ??
72750205355 164 33 26 15
72754812468 166 22 ?? ??
72759888511 160 53 33 ??
72760611483 150 99 63 41
72760626225 152 88 57 ??
72764060723 169 15 ?? ??
72765853825 159 57 ?? ??
72767356130 159 61 38 26
72767371066 140 106 69 45
72773472645 152 92 ?? ??
72774426585 172 10 7 5
72774499741 172 9 5 ??
72787450864 158 64 ?? 29
72787646076 159 60 ?? ??
72790331014 153 85 ?? 37
72798268937 150 98 62 ??
72799881551 142 105 ?? ??
72805922324 155 77 ?? ??
72806127448 151 96 61 ??
72807610003 157 70 ?? ??
72822095085 155 78 51 35
72871049531 162 40 ?? ??
73081271241 165 ?? 20 ??
ABVD 179 2 ?? ??
Alma 147 102 66 ??
balika7205 162 42 ?? ??
Bobek84 147 101 65 42
DID 157 69 ?? ??
Flórafrici 166 21 ?? ??
Krumplif?zelék 138 107 70 ??
mandarin 156 71 44 30
MN 2019 165 27 ?? ??
MRU2007 159 59 37 25
MZperX 184 ?? 2 2
NVT75 155 76 50 34
Pindakaas 158 ?? 41 ??
QA01 159 58 36 24
SARIKA 27 161 45 ?? ??
Sirius19 163 37 ?? ??
Szilla 142 ?? 68 ??
Tüskevár03 151 95 60 ??

ELÉRHETŐSÉGEK

1146 Budapest Cházár András u. 10.

RADNÓTI HÁLÓZAT

Várunk minden Öregdiákot, Támogatót, Szülőt, Tanulót és Barátot, aki segíteni szeretne a Radnóti színvonalának fenntartásában, vagy csak érdekli, hogy milyen események zajlanak nálunk.

© 2019 ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium. Minden jog fenntartva.

Keresés