Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2021/2022-as tanévre

Az intézmény a nyolcosztályos, illetve a nyelvi előkészítő évvel induló hatosztályos gimnáziumba hirdet felvételt. 

Az intézmény a nyolcosztályos, illetve a nyelvi előkészítő évvel induló hatosztályos gimnáziumba hirdet felvételt. A nyolcosztályos gimnáziumba 37 főt, a hatosztályos gimnáziumba 32 főt várunk. A diákokat a szülők jelentkeztethetik iskolánkba, az általános iskola közreműködése nem szükséges.

Felhívjuk a kedves érdeklődő szülők és diákok figyelmét, hogy 2020. november 4. után honlapunkon elérhetővé tesszük a gimnáziumi képzésről és a felvételi eljárásról szóló tájékoztatónkat. Az ezzel kapcsolatos kérdéseiket 2020. november 11-én 18 órától online konzultáció keretében tehetik fel. Az ezen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, ennek módjáról a honlapon tájékozódhatnak.

A felvételi eljárás

Iskolánkban a felvételi eljárásnak két része van: írásbeli és szóbeli vizsga. Az írásbeli vizsga az Oktatási Hivatal által központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett vizsga matematikából és magyar nyelvből. A szóbeli meghallgatást az iskola szervezi. Itt a felvételizők szövegértési és kommunikációs képességét, matematikai-logikai gondolkodását és kreativitását, együttműködési készségét mérik fel a vizsgáztatók. A nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezőket 7-9 fős, a hatosztályos gimnáziumba jelentkezőket 3-5 fős csoportokban hívjuk a szóbeli vizsgára.

A 8 és az 1+6 évfolyamos képzésre való felvétel alapja:

  • az általános iskolai félévi értesítő 25%-ban,
  • a matematika és magyar írásbeli dolgozat együttes pontszáma 50%-ban,
  • a szóbelin való szereplés 25%-ban.

A nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező negyedik osztályos tanulók félévi osztályzatai közül – a magatartás és a szorgalom értékelésén kívül – az összes tantárgy értékelését figyelembe vesszük. Ha a tanulót csak szövegesen értékelték, akkor félévi eredményeit iskolánk tanítói váltják át pontokra.

A hatosztályos gimnáziumba jelentkező hatodik osztályos tanulók félévi osztályzatai közül csak a matematika, a magyar nyelv és irodalom, a történelem (vagy társadalomismeret), a természetismeret és az idegen nyelv osztályzatokat vesszük figyelembe.

A jelentkezés módja és ideje a központi írásbeli vizsgára

Az írásbeli vizsgára abban az egyetlen intézményben kell jelentkezni, ahol a tanuló az írásbeli felvételit szeretné írni. Ha a gyermek több olyan gimnáziumba jelentkezik, amelyik megkívánja az írásbeli vizsgán való részvételt, akkor ő maga dönti el, melyikbe nyújtja be az írásbeli vizsgára való jelentkezési lapját. Az írásbeli felvételi vizsgára 2020. december 4-ig lehet jelentkezni a megfelelően kitöltött jelentkezési lappal, amely az iskola portáján beszerezhető, illetve az iskola vagy az Oktatási Hivatal honlapjáról letölthető. A jelentkezési lapot, ha a tanuló az írásbeli felvételi vizsgát intézményünkben kívánja megírni, postai úton vagy személyesen az iskola portáján lehet benyújtani. A sajátos nevelési igényű tanulók esetében szükséges a speciális körülmények, illetve eszközök igénylésére vonatkozó szülői kérvény és a szakértői vélemény csatolása. Az írásbeli felvételi időpontjáról külön értesítést nem küldünk.

Az írásbeli vizsga országos időpontja 2021. január 23. (1000 – 1200). Betegség esetén, amennyiben a tanuló erről orvosi igazolással rendelkezik, lehetőség van pótló írásbeli dolgozat megírására. A pótló írásbeli országos időpontja 2021. január 28. (1400 – 1600).

Az iskolánkban felvételit írt tanulók a dolgozatokat megtekinthetik és a javítással kapcsolatos észrevételt tehetnek. A január 23-án írásbeli felvételizők 2021. január 29-én, a január 28-án írásbeli felvételizők pedig 2021. február 3-án, 800 és 1600 között. A javítást elfogadóknak az írásbeli vizsga részletes eredményeit tartalmazó hitelesített értékelő lapot a megtekintéskor adjuk át. A javítással kapcsolatos észrevételt tevők az értékelőlapot 2021. február 5-én, 800 és 1600 között vehetik át.

A jelentkezés módja és ideje a gimnáziumba

A gimnáziumba való jelentkezési szándékot a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerből nyomtatott tanulói adatlap és jelentkezési lapok segítségével kell jelezni. Az összes választott intézményt és tanulmányi területet tartalmazó tanulói adatlapot az azon megtalálható címre kell elküldeni a Felvételi Központnak. Több intézmény vagy tanulmányi terület megjelölése esetén a Felvételi Központ területkódonként állítja majd sorba a rangsorok alapján a diákokat. Az egyes intézményekre vonatkozó jelentkezési lapokat az adott intézményekhez kell eljuttatni.

A tanuló középfokú iskolába történő tényleges jelentkezése egyúttal a szóbeli vizsgára való jelentkezés is. Iskolánkba történő jelentkezés esetén a jelentkezési laphoz mindenkinek csatolni kell az írásbeli vizsga eredményéről kapott igazolás és a félévi értesítő másolatát, valamint egy saját címre megcímzett, felbélyegzett borítékot. A sajátos nevelési igényű tanulók esetében szükséges a speciális körülmények igénylésére vonatkozó szülői kérvény és a szakértői vélemény csatolása a jelentkezési laphoz. A tényleges jelentkezés határideje 2021. február 19. A jelentkezési eljárásról részletes leírás 2021. januártól az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) lesz megtalálható.

A szóbeli meghallgatásokra 2021. március 1. és 6. között kerül sor. A nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezők közül a 90 legjobb, a hatosztályos gimnáziumba jelentkezők közül pedig a 105 legjobb írásbeli eredménnyel rendelkező diákot hívjuk meg szóbeli meghallgatásra. A szóbeli vizsgára való beosztást 2021. február 24-én tesszük közzé az iskola honlapján.

A szóbeli vizsgák után kialakuló felvételi jegyzéket (ideiglenes felvételi rangsort) 2021. március 16-ig tesszük közzé honlapunkon. Azonos pontszám esetén a szóbeli meghallgatáson, ennek egyezése esetén az írásbeli vizsgán, ennek egyezése esetén pedig a szóbeli meghallgatáson kapott részpontszámok alapján rangsoroljuk a tanulókat. A rangsorok ismeretében 2021. március 23-ig a Felvételi Központnak megküldött módosító adatlappal változtatható a megjelölt iskolák és tanulmányi területek sorrendje. Új iskolát ekkor már nem, de a már megjelölt iskolákban új tanulmányi területet lehet szerepeltetni.

Végleges eredmény 2021. április végére várható. A felvételi döntéssel kapcsolatos fellebbezést az iskolán keresztül a fenntartóhoz (ELTE Rektori Koordinációs Központ) lehet benyújtani.

Kiemelt adatok

Az iskola neve és elérhetőségei:
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
Cím: 1146 Budapest, Cházár András utca 10.
Telefon: +36 1 3431731
Fax: +36 1 3436934
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.radnoti.hu

Az iskola OM azonosítója: 037802

 

A tanulmányi területek kódja:

Nyolcosztályos gimnázium Nyelvi előkészítővel induló hatosztályos gimnázium

8000

6000

 

Budapest, 2020. október 20.

 

 

ELÉRHETŐSÉGEK

1146 Budapest Cházár András u. 10.

RADNÓTI HÁLÓZAT

Várunk minden Öregdiákot, Támogatót, Szülőt, Tanulót és Barátot, aki segíteni szeretne a Radnóti színvonalának fenntartásában, vagy csak érdekli, hogy milyen események zajlanak nálunk.

© 2021 ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium. Minden jog fenntartva.

Keresés